A Kárpátok varázslói (Magicians AU)

#1 - Majdnem végzős

  Utolsó előtti évünk derekán jártunk a Kárpátok Egyetemen. Az időjárás cudar volt, a méteres hóban vánszorogva már azzal sem viccelődtünk, hogy a bokor mögül kiugrik egy jegesmedve és letámad az udvarban. Valószínűleg a jegesmedvék is szétfagytak ebben az időben. Helyettük inkább a White Walkerek eljövetelével és a Fal leomlásával ugrattuk egymást. Nem lett volna meglepő, ha a Trónok harcából kiszabadult, pornós nevű Éjkirály költözött volna be az egyetemre. A Kárpátok Egyetem, bármilyen egyszerű neve is volt, mégis a régió egyetlen varázslóiskolája volt. Hívhatták volna még ezer más néven, hogy kicsit hangzatosabb legyen. A Varázskapu például milyen jól hangzik, nem? Persze, a hivatalosan Brakebills névre hallgató iskola Amerikában van, egy kicsit más mentalitással is rendelkeznek az ottani professzorok. A Kárpátok egy régimódi iskola volt, ahol a végtelenbe visszanyúló idők során rengeteg különleges megfordult, így, bár meglepődtek mégsem érte felkészületlenül az őskövület professzorokat Ronnie utazó képessége. Két barátnőmmel érkeztem ide, mindhárman tudatában voltunk a varázserőnknek, amikor meghívtak minket a felvételire. Zoé akkoriban is értette az állatok nyelvét, Ronnie pedig már akkor képes volt szó nélkül felszívódni. Azóta Zoéból képzett animágus lett. Ronnie pedig, ahogy említettem, már nem csak random szívódik fel és tűnik el ki tudja hová. A saját különlegességeik mellett mindketten tudták teljesíteni az unalmasabb órák követelményeit is. A magam részéről, a szómágia egy különleges ágát képviselem.

   Elképzelek egy teremtményt, például most egy hatalmas ráját, azonban ez a rája nem a víz alatt él, képes repülni és a biolumineszcenciája elég erőteljes. Ahogy leírom a teremtményt az alakot ölt és pusztán a szavaimmal tudom irányítani. Tévesen azt gondolhatná bárki, hogy ez illúzió. A valóságban közel áll hozzá, hiszen az illuzionista szakosokkal együtt vettem részt a külön foglalkozásokon, ezért hozzájuk állok közelebb most. Azonban ők az ujjaikat használják, bonyolult mozdulatokat írnak le a levegőben és erős koncentrációra van szükségük ahhoz, hogy amit elképzelnek, az úgy is valósuljon meg. Ehhez képest az én varázslatom sokkal szabadabb. 

 A december végén tartott szemeszteri vizsgám megismétlése volt az előadás, amit bemutattam. Az óra pedig a Fényvarázslatok nevet viselte és mindenki számára kötelező volt.
Cvet professzorasszony csillogó szemmel nézte vastag szemüvege mögül, ahogy a rája a magasba emelkedik, farka végén lámpások százait húzva maga után festi meg az éjszakai égboltot, hogy azután darabokra robbanjon és fénylő pernyéje leperegve a padok felé újra összeálljon ezúttal valami sokkal nagyobbá. 

A Harry Potter filmekből ismerős Magyar mennydörgő jelent meg lángolva. 

 Az illuzionistáknál már a legapróbb változásokhoz is hatalmas koncentráció szükséges, ha nem figyel oda eléggé az általa teremtett lény furcsán fog mozogni. Például az egyik lábát nem is mozgatja az állat, darabos lesz maga a mozgás vagy időnként eltűnnek részei. Az én varázslataimnál ez nem fordul elő, kevésbé kell magára a lény kinézetére fókuszálnom, helyette jobban figyelhetek a mozgása kecsességére. Ami bazi egy sárkány esetében mondjuk kevésbé jelentős, de azért jó, ha a maga méltóságával nyitja ki fényárasztó száját. A fényvarázslatok óra elméleti jellegét lámpafény mellett szokás tartani, a gyakorlati részét azonban csaknem teljes sötétségben, hogy látszódjon mindaz, aminek látszódnia kell. Így, amikor kinyílt az előadó ajtaja és beáradt rajta a folyosókon égő lámpák fénye a bestia megsínylette. 

Hirtelen elöntött a harag, a sárkány pedig valóban sárkányos hangon fülsiketítő üvöltést hallatott. Áttetsző bőre alatt kirajzolódtak belső szervei és csontjai. Cvet professzor elámult rajta, ahogy az illuzionisták többsége is – akik még nem aludtak be – falfehéren nézte az állat anatómiáját. 

 - Nahát, Friday kisasszony ismétli meg a vizsgamunkáját? – kérdezte kacagva az igazgató. Rátette a kezét a szörnyetegre, tudtam, hogy meg akarja szüntetni, de a sértődöttségem nagyobb volt annál, semmint, hogy hagyjam neki. A sárkány kitartott. – Nem is emlékeztem erre a részre – lépett el mellette a férfi. Magas volt, szélesvállú, idétlen körszakállal, babakék öltönyben. Jellemzően a második ránézésben megkérdőjeleződött az emberben a szexuális beállítottsága, de a Kárpátok nem az a hely volt, ahol bárkinek is igazán számított az igazgató hovatartozása. Legfeljebb gonosz viccekben került elő a téma. Az igazgató mögött egy alacsonyabb fiú lépdelt, a bőre borzasztó sápadt volt, arca pedig olyan piros, mintha maratont futott volna. Ha ez nem lett volna elég, haja is hófehér volt míg szemei, amelyeket gondosan lesütött, aranyszínben fénylettek. 

 - Vissza hozzám – sziszegtem a sárkánynak, ami erre megszűnt létezni. 

- Nagyszerű, Friday kisasszony – dicsért az igazgató, aki a bájitalokkal foglalkozott, mikor ideje engedte. Nem voltam túl vidám, talán gyilkos szemekkel indultam vissza a helyemre, amikor Cvet utánam szólt: - Szeretném felvenni Gabriella Fridayt a prefektusok közé.
Úgy néztem rá, mintha a halálos ítéletem mondta volna ki a maga vicces, szerbes akcentusával. Nem kérdezett meg róla, az igazgató kifejezéséből ítélve nem is terjesztette elő a kérelmet. Az ilyen nyilvános bejelentéseken pedig nem illik nemet mondani. Úgyis volt üresedés a végzősök miatt. Tapsvihar tört ki, az évfolyamunk még nem adott prefektust. Általában hatalmas avató bulikat tartanak, amikor a kollégium fele összedől a zenétől és az őrültségektől. 

- Felmegyünk és ünneplünk! – kiáltott le Anna, az egyik olyan lány, akivel gyakran kerültem egy csoportba. Ellenben velem, ő igazi bulikirálylány volt. 

 - Ezt megvitatjuk, Cvet – mosolygott rá kedélyesen az igazgató. – Az órát mára függesszük fel – intett az ajtó irányába. Tudtuk, hogy nem szoktak évközben diákok érkezni, harmadik évfolyamra alapból nem érkezik senki, a visszahallgatók lehetnek itt legfeljebb. De hogy január derekán egy ilyen pasi!Hófehérkét hozzanak be, pletykagyanúsnak tűnt. Én persze földbe gyökerezett lábaimmal mozdulni sem tudtam. 

 - Abby – ugrott mellém Anna és megragadta a karom. A legalsó lépcsőfokon Zoé és Ronnie vártak, hasonlóképp megdöbbent kifejezés ült az arcukon. Anna karjába kapaszkodtam, aztán Ronnie vállára borultam. 

 Akik bent voltak még, azt gondolták a jóleső megdöbbenés miatt viselkedtem így. Valójában, a sírás határán álltam. Nem akartam prefektus lenni, de egy ilyen nyilvános bejelentés után hogyan mondhatnék nemet?